Téli szünet

Adventi zarándokutunk végével magam is pihenőre, szabadságra megyek. Előre láthatólag január közepétől, az eddigiekhez képest kisebb gyakorisággal fogok jelentkezni. Jobb oldalt fel lehet iratkozni a "követés e-mailben" dobozban. Áldott szép ünnepeket, boldog új évet kívánok mindnyájatoknak, Kedves Olvasók!

Karácsonyi megérkezés

"Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. " [...] "Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal." [...]  "Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre." [...] "Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt." [...] "Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek..." (János-evangélium: Jn 1,9.14.18.12a)

Karácsonyi ikon - kép innen

Adventi utunk végén itt a karácsony. Mi tudtuk, meddig fog tartani és mikor érünk el ide. Isten érkezésével kapcsolatban azonban nem tudjuk sem a módot, "sem a napot, sem az órát". Lehet, hogy ez a karácsony alkalom arra, hogy Isten belépjen az életünkbe. Lehet, hogy nekem személyesen még várnom kell rá, hogy valóban be tudjam fogadni. De ő jön. Minden ünnep egy lehetőség. Arra, hogy megnyíljunk a titokra, amit jelez, amit magában foglal. Arra, hogy ha "csendesen és váratlanul átölel az Isten" - ahogy József Attila írja -, fel legyek készülve, lehessek rá figyelmes. Így tehát nem az számít leginkább, hogy érzem-e most Isten jelenlétét - ha igen, az jó, hálát adhatok érte, de ne várjam el -, hanem hogy tudatosítsam az ünnep üzenetét, próbáljak elidőzni benne és arra figyelni, hogy az én életemhez tudom-e kapcsolni. Mert mindnyájunkhoz megérkezett már Jézus, de lehet hogy "korlátozva vagyunk látásunkban". S mindig tud újra megérkezni, egyre mélyebben, egyre világosabban és bensőségesebben. Efelé a kinyílás felé tehetünk ma is egy lépést.

Karácsony nagy lépés, de önmagában talán nem a legfontosabb. Hanem mint a nagyobb Út része. A keleti ikonon Jézus koporsóba születik, jelezve, hogy a születésben már benne van a jövendő elmúlás is. Mária és József nem talált befogadást, nyomoruk előre vetíti a Kálváriát. Nem ünneprontás ez. Hanem épp ezáltal válik világossá az ünnep igazi üzenete, a maga teljességében. Nem attól lesz szép a karácsony, ha a szőnyeg alá söpörjük a sötétségeket, árnyékokat, konfliktusokat - hanem ha mindezek jelenlétében, ezeket egymás és Isten szerető figyelmébe tudjuk adni, hogy megnemesedjenek. Hogy minden nehézség, sötétség közepette és ellenére mégis köztünk van a Szeretet és ez felül tud múlni mindent.

"A karácsonyi ikon is olyan, mint minden keleti ikon: teológia. Az ember legmélyét szeretné megérinteni és magával ragadni. Nem az ember felszínét akarja megmelengetni, hanem a legmélyét. A karácsony ünneplése ma mintha túl szirupos lenne: sok az érzelem. A karácsonytól sok érzelmet várunk el, s akkor tartjuk jónak a karácsonyt, ha a bejgli és fenyőillat, a családi és templomi programok sok-sok jó, meleg érzelmekkel töltöttek el; s rossz a karácsony, még öngyilkosságra is kísértő, ha mindez nem sikerült. Az esztétika és az érzelmek fontosak, de céljuk, hogy önmagukon túlra mutassanak, arra a Szépre, ami egyben Jó és Igaz." [...] "Az ikon az ábrázolhatatlant próbálja meg ábrázolni. Teológiai akar lenni. A teológia célja sem az, hogy megértsük Istent. A leírt, rögzített dogmák, hittételek nem egyszerűen megfogalmazzák a hit igazságát, hanem annyira el is rejtik. Attól még kevésbé értjük a misztériumot, pl. „Isten Fia emberré lett”, hogy azt szavakkal leírjuk, vagy ecsettel megfestjük. A körülírt-lefestett misztérium továbbra is misztérium marad. Valamit feltár, valamit örökre misztériumnak rögzít. A dogmák legalább annyira dolgoznak a negatív teológiának is: valamit rögzítenek, valamit örökre ragyogó misztériumnak állítanak. A karácsony ikonja nem egyszerűen feltárni akar, nem egyszerűen az értelem és az érzelmek, a megragadhatóság számára valamit feltárni akar – hanem a misztériumot ragyogó mivoltában is elénk akarja tárni. Egy életen át forgathatjuk szívünkben, akkor is a végső szó a leborulásé. Az ikon célja sohasem az, hogy vizuálisan pontosan, fényképszerűen ábrázoljon, hanem elindítson egy mély gondolkodást, ami imádáshoz és igaz élethez vezet." (Papp Miklós: A karácsonyi ikon etikája, innen)

Ezt a titkot, misztériumot mindnyájan hordozzuk magunkban. Isten emberarcúvá vált, hogy mi istenarcúvá válhassunk. Ez az istenarc fénylik fel karácsonykor. Bennem is, ha hagyom magam.

Reményik Sándor:
Istenarc

Egy istenarc van eltemetve bennem,
Tán lét-előtti létem emlék-képe!
Fölibe ezer réteg tornyosul,
De érzem ezer rétegen alul,
Csak nem tudom, mikép került a mélybe.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
Néha magamban látom, néha másban.
Néha állok, mint fosztott ág, szegényen,
Ha rossz órámban eltűnik egészen
Alter-egóm az örök vándorlásban.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
A rárakódott világ-szenny alatt.
A rámrakódott világ-szenny alól,
Kihűlt csillagok hamuja alól
Akarom kibányászni magamat.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok.

Egy istenarc van eltemetve bennem:
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.
S bár világ-szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.

(szöveg innen), ld. megzenésítve itt)

Dobogókőről jövök hazafelé. Az erdő nagyon szomorú látványt mutat - mindenhol leszakadt ágak, letört gallyak, kidőlt fák. Más lesz az erdő mint volt. Tavasszal elkezd majd újjászületni. Pilisszentkereszt határában egy régi kőkereszten aranyszínű Krisztus-korpusz. Az istenarc valahogy így fénylik fel.

Weissmahr Béla azt mondja, a megismerés, ismeretszerzés sokszor elkötelezettséget igényel. Nem tudok érintetlen, kívülálló "objektív", "értékfüggetlen" lenni. A legtöbb dolog nem ismerhető meg, ha nem lépek be a világába - ez egy interakció. Az istenarcot, mint a régi korok betemetett alapjait csak ásóval, csákánnyal lehet előhozni. De közben magam is alakulok és azt is alakítom amit előhozok ill. amiből előhozom. A vágy ott van a mélyben az igazi, tiszta, végtelen iránt. Bíznom kell a szabadságomban, hogy az is kell hozzá. Ha minden ajtó nyitva marad, egyiken sem megyek be, nem jutok tovább. Hogy döntenem kell és ezáltal magamat is alakítom, késszé teszem. Ha akarom, megszületik bennem Krisztus; ha akarom, kiáshatom az istenarcot.

Karácsony jele ennek, hogy ez történik. Lehet hogy nem azonnal, lehet hogy majd később, amolyan "háborús éjjel", de ha megélem a karácsonyt, lesz mihez horgonyoznom. Azzal felkészíthetem magamat is, s másokat is, hogy a "nem tudjuk sem a napot - sem az órát"-ban majd felismerjem... Mária is ismerte az ószövetségi írásokat, megülte az ünnepeket. Az igazi karácsony viszont hozzá is váratlanul köszöntött be.

Közben, míg ezt írom a buszon, kérik a jegyet és az igazolványt - reflektálnom kell, ki vagyok, hova tartok. Megvan-e hozzá mindaz ami kell - mi az én jegyem Isten előtt...? Van-e? Kell-e? Azt hiszem, kell. De tőle kapjuk. Sőt, ez lehet, hogy Ő maga. A lényeg, hogy el tudjuk, el merjük fogadni. Ezen múlik minden. Ez a feltétele a Megérkezésnek.

Ó, Szűzek Szűze...

Az ó-antifónákhoz találtam egy "ráadást": több helyen ezt az alábbit is vették +1.-ként:

O Virgo virginum (Ó, szűzek szűze), a szövegét ld. alább angolul (szöveg innen):

"O Virgin of virgins, how shall this be?
For neither before thee was any like thee, nor shall there be after.
Daughters of Jerusalem, why marvel ye at me?
The thing which ye behold is a divine mystery."

Ó, jöjj el, Emmánuel! (Velünk az Isten)

"Ó jöjj, ó jöjj Emmánuel,
Csak téged áhít Izrael,
És hozzád sóhajt untalan,
Mert Isten híján hontalan!" (ÉE 15)

Emmánuel = Velünk az Isten...
A hatalmas, a felfoghatatlan - nem személytelen energia, hanem közénk jön, "velünk lakozik"...

Miben hiszek? Milyen Istenben? Vagy milyenben nem? Milyen Istent nem szeretnék? Miért gondolom, hogy olyan lenne...?

"„Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélységeiből, akár felülről a magasból.” De Acház így válaszolt: „Nem kérek jelet, nem kísértem az Urat.” ¹³Erre a próféta azt mondta: „Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy próbára teszitek az emberek türelmét, még az én Istenem türelmét is próbára teszitek? Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el." (Iz 7,11-14)

A közénk született Emberfia, akit karácsonykor ünneplünk, maga a jel... Egész élete, halála, feltámadása... Most is el tud jönni hozzám, ha nyitott vagyok rá.

Ó, jöjj el, Népek Királya!

"Te Úr vagy minden nép fölött,
És Szegletkő, mely összeköt;
Sárból formáltad hívedet,
Most jöjj, fejezd be művedet!" (ÉE 15)

A király ma demokratikus világunkban talán idegen szereplőnek tűnik. Pedig egy igazi jó király aranyat ér. Rendet tart, védelmez és gondoskodik, hogy a lakók részesüljenek az ország áldásaiból. A király archetípus - ősi minta lelkünkben. Mi magunk is királyok vagyunk. Milyen király vagyok? S ki uralkodik fölöttem királyként? Vágyom-e egy igazi jó királyra? Az igazi nagyság, amikor le tud ereszkedni az egyszerű "alattvaló" szintjére... Jézus Krisztus, aki a világmindenség ősereje, leereszkedett trónjáról és közénk jött - kicsi lett, kisded... Karácsony.

"Ő tart majd ítéletet a nemzetek között, és igazságot szolgáltat számtalan népnek. Ők meg ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést." (Iz 2,4)

Milyen jó lenne, ha békében és egyetértésben, együttműködésben élne minden nemzet. Ha a Szeretet Istenére hallgatnánk mindnyájan, ez működne. De itt, most utópia. Viszont saját környezetünkben, ami a mi felelősségünk, a mi "birodalmunkban" megvalósíthatunk belőle valamit, a remény jeleit adhatjuk. S ha így teszünk, Ő is itt van velünk.

"Az Isten Országa köztetek van." (Lukács-evangélium: Lk 17,21)

Ó, jöjj el, Napkelet!

"Ó jöjj, ó jöjj el, napkelet,
mert éjben járunk nélküled;
jöjj, igaz Napunk, halld imánk
és fényességed áraszd ránk!" (ÉE 15)

Fény az éjszakában. A hajnalcsillag utat mutat. Az Eljövendő azt mondta magáról, ő maga az Út...
Hol - az életemnek mely területén - érzem azt, hogy eltévedtem, hogy sötét van és nem tudom merre tovább...? Mi, ki tudna utat mutatni?

"A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad. Nagy ujjongással töltöd el őket, kitörő örömet adsz nekik. Úgy örülnek majd színed előtt, ahogy aratáskor szoktak örülni, s ahogy akkor örülnek, amikor a zsákmányt osztják." (Iz 9,1-2)

Amikor a legsötétebb az éjszaka, akkor van a legközelebb a hajnal - ahogy mondani szokás. Most vannak a legrövidebb nappalok. És mégis: hamarosan fény gyúl... Kész vagyok-e rá, hogy befogadjam a lelkembe...?

Ó, jöjj el, Dávid kulcsa!

"Ó Dávid kulcsa, nyitni kész,
ha ajtót nyitsz, nem zárja kéz,
halál árnyéka vesz körül,
mirajtunk immár könyörülj!"

Kellenek a kulcsok - talán az életemben is van valami, ami be van zárva és ki kellene nyitni... Talán be kellene jutnom valahová, vagy ki kellene jutnom? Vagy valami kellene, de el van zárva? Mi lehet a boldogság kulcsa számomra...? S azon túl...? Milyen kulcsra vágyom, akár karácsonyra?

"Az ő vállára teszem le Dávid házának kulcsát, amit kinyit, azt senki be nem zárja, s amit bezár, azt senki ki nem nyitja." (Iz 22,22)

Végső soron a halhatatlanság kulcsáról van szó. Ádám és Éva története azt mutatja, hogy valahol ott, a kezdetekkor elvesztettük... Isten azonban vissza akarta adni. Ezért is küldte Jézus Krisztust, aki ki tud szabadítani vergődésünkből. Elsőként úgy, hogy ő nyitja meg az utat nekünk, saját maga, a vele való találkozás és az isteni teljesség felé. A halállal bezárul az élet. Az itteni. De megnyílhat egy új... Őáltala...

Ó, jöjj el, Jessze vesszeje (/gyökere)!

"Ó jöjj el Jessze vesszeje,
rab nemzeteknek fényjele;
ha szólsz, elnémul földi nagy,
jöjj, szabadítónk csak te vagy!" (ÉE 15)

Jessze, Dávid király apja volt, akinek családjából származóan jövendölték a Messiás (Fölkent - Király, az Isten Fia) eljövetelét. Sok nemzedéknek kellett eltelnie, mire ez beteljesült Jézus Krisztusban. Várták - de nem tudták, pontosan ki lesz az, mikor jön el.

Milyen jó, amikor látjuk, hogy valami ősi forrásból, gyökérből valami új, még eddig nem látott és nem sejtett sarjad ki. Vagy valami, ami láthatóan értelmet ad, beteljesíti minden addigi fáradozásunkat - szárba szökken, amiről már szinte lemondtunk, hogy valaha be fog teljesülni.

Sok-sok elültetett szeretet-magból egyszer csak lesz valami. Egyszer csak összeáll... S már nem is mi csináljuk... De sokszor csak akkor, amikor már én megtettem mindent és úgy tűnik, nincs tovább. Akkor valami, csendben születik... Át tudom-e adni, rá tudom-e bízni a Gondviselőre eddigi munkámat, törekvésemet, vágyaimat - hogy ő teljesítse be és mutassa meg az igazi célt és értelmet?

"És vessző sarjad Jessze törzsökéből, és virág fakad az ő gyökeréből, és megnyugszik rajta az Úr Lelke." (Izajás próféta könyve: Iz 11,1-2)

S én hogyan tekintek vissza a saját családfámra? Mennyit ismerek belőle? Milyen sok frigy, szeretet, de ugyanakkor küzdelem is lehetett előttem, ami hozzám vezetett? Isten engem akart. Rám is kiárasztja Lelkét.

Az Igazi Ember, a Teljesség eljött közénk. Jessze leszármazottjaként. Isten - emberként. Hogy felemeljen és megszenteljen mindnyájunkat. Ez a csoda is Karácsony...

Ó, jöjj el, Adonai (Úr/Vezér)!

"Ó jöjj, ó jöjj el, Adonáj,
ki cserjelángból szólalál,
majd kőbe vésted tíz szavad,
jöjj tárt karokkal jómagad!" (ÉE 15)

Isten maga vezeti ki a fogságból népét, erről szól a Kivonulás könyve. Az égő csipkebokorban maga nyilvánítja ki magát Mózesnek, majd később a szeretet törvényét adja.

Milyen jó, ha tiszták a viszonyok, ha rendezett az élet. Mennyit számít egy jó főnök, igazgató, vezető: vezér. S főként, ha ez vezér emberközpontú és mindenkire külön figyel. Ha nem pusztán egy szűk réteg vagy "csak" a többség érdekeit nézi, hanem mindenkinek a javát akarja - és képes is rá, hogy megvalósítsa. Ilyen a mi Istenünk, ilyennek ismerhetjük őt meg... Neki semmi sem lehetetlen.

„Az Isten-szeretőknek minden a javukra válik.” (Szt.Pál apostol levele a rómaiaknak: Róm 8,28)

Mit jelent nekem a szabadság és az autonómia? A korlátlanul önkényes "szabadság" igaz boldogsághoz tud-e vezetni? Hogyan vezetem az életemet? Merek-e egy igaz Vezetőre vágyakozni, akiben bízhatok és akire hagyatkozhatom? Aki előtt nem kell saját vagy mások gyengeségein hibáin, bűnein aggódnom, szégyenkeznem, rejtegetnem... S azon sem, hogy elnyomja az én igényeimet, igaz vágyaimat.

 "Mert az Úr a bíránk, az Úr a törvényhozónk. Ő a királyunk, ő ment meg minket." (Iz 33,22)

Vágyom-e arra, hogy rend, öröm, béke, boldogság, szabadság legyen az életemben és körülöttem...? Belső béke? Hogy legyen aki efelé tud vezetni? Végső soron a halál utáni örök boldog lét felé...?

Ó, jöjj el, bölcsesség

"Ó jöjj, ó jöjj el, Bölcsesség,
ó Egyszülött, kit ád az ég,
te gyöngédség és őserő:
amit tudnunk kell, tárd elő!"
(Adventi ének, ld. Éneklő Egyház: ÉE 15, Kodály Zoltán feldolgozásában) 

Izajás próféta - sokszáz évvel Krisztus születése előtt - többek közt így jövendöl:

"Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az õ vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erõs Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme." (Izajás próféta könyvéből: Iz 9,5)

Hogy állok én a bölcsességgel? Vágyom-e a belső világosságra? Gondoltam-e már rá, hogy bölcsességre vágyakozva várjam karácsonyt...? Jézus Krisztus egyszer született meg a történelemben, de feltámadása okán köztünk él ma is, s elküldte a Szentlelket, a bölcsesség lelkét, aki megvilágosít... Erről is írt a próféta:

"Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke; a tanács és az erõsség lelke; a tudás és az Úr félelmének lelke ..." (Iz 11,2)

A karácsonyvárás utolsó napjai

"Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. [...]Az Úr közel! A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban." (Szt.Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből: Fil 4, 4-7)

Kép innen

Megérkezünk a karácsony előtti várakozás, az advent utolsó napjaiba. De kit is várunk? Magát Istent. Magát, emberként. Jézus Krisztus megszületését. Ez egy hatalmas gazdagság. Hogy mit is jelent pontosabban, arra irányulhat figyelmünk ezekben a végső várakozási napokban. Tudatosíthatjuk vágyunkat, szomjunkat az ember felé személyesen forduló és közel jövő Isten gazdagsága iránt.

Ebben segíthetnek az ilyenkor szokásos, ún. "Ó-antifónák" - ezeket mondani, ízlelni, imádkozni, elmélkedni róluk. Minden napra egy-egy, amely valamit feltár abból a titokból, amit ill. akit várunk. Figyelhetek rá, hogy minden nap az adott napra jutó szempont mit ébreszt bennem, vágyom-e arra, hogyan, mit tudna jelenteni számomra az amiről a napi ó-antifóna szól. Néhány perc csendet érdemes lehet rászánni minden nap, ez szinte semmibe nem kerül, de a legtöbb mit adhatunk - Istennek és önmagunknak...

Hit és tudomány?

"»Atyáim Istene, irgalom Ura,
aki szavaddal teremtettél mindeneket,
és bölcsességeddel alkottad az embert, hogy uralkodjék a teremtményeken, amelyeket alkottál, hogy igazgassa a földkerekséget szentségben és igazságban, és egyenes lélekkel igazságot tegyen:
add meg nekem a veled együtt trónoló bölcsességet, és ne zárj ki engem gyermekeid közül!" (Bölcsesség könyve: Bölcs 9,1-4)

Kép innen

A minap került a kezembe egy tudományos(?) magazin, amely többek közt a Biblia világképét veszi górcső alá: a hatnapos teremtéstörténet, a vízözön, stb. szó szerinti értelmezésével állítja szembe a mai tudomány eredményeit. Régi téma, s katolikus körökben szinte közhelyszámba megy már, de úgy tűnik újra és újra beszélni kell róla, hogy a Szentírás értelmezéséhez más módon kell hozzáállni - a történetek sajátos keletkezési körülményeinek, az egész műben betöltött szerepüknek, irodalmi műfajuknak és a hit, az istenkép szempontjából releváns vonatkozásoknak a figyelembe vételével (erről persze sokat lehetne írni - és érdemes olvasni...).

Ilyen módon a keresztény hitet szembeállítani a természettudományokkal "balgaság". Nem szabad, hogy ez bárkit is eltántorítson attól, hogy ismerkedjen a keresztény hitvilággal és közeledjen Istenhez. Megnehezíti a dolgunkat persze, hogy a mai nyugati közgondolkozásban túlságosan előtérbe került a racionalitás; és az absztrakció, és az archaikus, népi, képi gondolkozás háttérbe szorult. Pedig a képek, a történetek olyan lényegekről beszélnek, amit absztrakcióval, tudományos nyelvezettel igen nehéz lenne megközelíteni. Nem szabad lebecsülnünk ezt a gondolkozást - teljesen új világ nyílhat meg számunkra, ráadásul igen közvetlenül, személyesen és életünk egészét megszólítva, ha beengedjük magunkat az ilyen történetek, képek világába, ha engedjük hogy "magával ragadjon minket a titok"...

Persze mindezzel meg kellett küzdeni az elmúlt évszázadok során. De szerencsések lehetünk, hogy a mai korban élünk - egyrészt mert a tudomány nagyon sok újat hozott a világról és a Szentírás kutatásában is az elmúlt két évszázadban, másrészt a II. Vatikáni Zsinat világosan és egyértelműen, a mai kor számára újrafogalmazta a Katolikus Egyház hitét és mibenlétét, köztük viszonyát az írásokhoz és a tudományhoz, amely teljes mértékben világossá tette az összhangot e tekintetben. S bár a teológia és a természettudomány hatásköreinek szétválasztása egyértelmű, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne a kettő közt kapcsolat.

A téma kapcsán az alábbi fontos és érdekes írást tudom jó szívvel mindenki figyelmébe ajánlani:
Hitről és tudományról ld. Székely László cikkét.
Két részlet belőle:

"Hawking így számol be egy 1981-es vatikáni tudományos konferencia után tartott fogadásról: "Örültem, hogy a pápa nem tudta, hogy miről tartottam előadást éppen ezen a konferencián - arról a lehetőségről, hogy a téridő véges ugyan, de határtalan, akkor pedig nincs kezdete és a teremtés pillanata sem létezhetett." [10]

Hawkinggel szemben nem csupán Szent Ágostonra hivatkozhatunk - aki kifejti, hogy a teremtés aktusa magának az időnek a teremtését is magában foglalja -, hanem korunk neves teológusára, Swinburne-re is, aki amellett érvel, hogy a természeti világ időbeni véges vagy végtelen volta nem hitbéli kérdés: Isten tökéletessége és mindenhatósága mind az időben végtelen, mind pedig az időben véges világegyetemmel összeegyeztethető, hiszen mint téren és időn kívüli mindenható lény, akár végtelen idejű világegyetem teremtésére is képes volt. [11]

Ha a természettudomány nem illetékes a hitbéli kérdésekben, vajon jelenthet-e egyáltalában valamit a hit számára? A válasz: igen. A keresztény hit nemcsak a transzcendens, "láthatatlan" világról, hanem erről a tér- és időbeli, teremtett világról - s ennek részeként a természetről - is szól. "

[...]

"A természettudomány által feltárt rend nem csupán valamiféle hideg, közömbös harmónia, hanem kapcsolatban van az emberrel. A természettudomány olyannak mutatja a természetet, amely képes volt létrehozni egy hosszú evolúciós folyamatban az embert, s ha a természettudománynak jellegénél fogva hallgatnia kell is mindenfajta célirányosságról, az evolúció természettudományos képe semmiképpen sincs ellentében avval a metafizikai értelmezéssel, amely az evolúciót a véletleneken keresztül érvényesülő s az ember kifejlődésére irányuló célirányos folyamatnak tekinti. Hasonlóképpen, a modern természettudomány szerint a természet egymásra épülő szintek hierarchiájába rendeződik, s e hierarchia csúcsán az ember áll.

A fentieket úgy összegezhetjük, hogy ha a természettudomány nem bizonyíthatja is logikai vagy tudományos értelemben a hit igazságait - vagy ezen igazságok egy részét -, evidenciákkal szolgálhat a hit melletti érvelés számára."

Létemmel üzenni

""Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagyértékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt." (Máté-evangélium: Mt 13,45-47)

Kép innen
 (Gyöngyök Útja)

Mi dolgunk a világon? Léteddel mit üzensz...?

Kárpáti Tibor
Gyöngyöt az Embernek

[szöveg innen]

valami érzést
gyönyörűt, szépet
valami hangot
valami képet
napfény ecsetje
napsugár húrja
valami újat
valamit újra
valami ősit
valami égit
valami hősit
valami régit
valami földit
valami gyarlót
fagyöngyöt vágó
holdsugár-sarlót

szent dal csengését
majd a szent csendet
káoszban fogant
újjászült rendet
játékot, harcot
s a végén békét
tó mélyén alvó
tündérek képét
lelkek sebére
hófehér tépést
tenni az Isten
felé pár lépést
átlépni közben
árkot, göröngyöt
és az Embernek
szórni a gyöngyöt

Weissmahr Béla - Egy jezsuita teológus-filozófus portréja

"A performatív ellentmondás legegyszerűbb esete [...]: 'egyáltalában nincsen igaz ismeret'. [...] aki ezt mondja, az állítás megtörténte által érvényteleníti azt, amit állít." [...Így...] "igazolhatók a filozófiának legalapvetőbb állításai, [...] ill. mindazok a valóságra vonatkozó és így tartalmi ismereteket közlő tételek, melyek ésszerűen nem tagadhatók." (Weissmhar Béla, szöveg innen)

Weissmahr Béla - Kép innen

Elődeinktől merítve - részlet a héten készült szemináriumi dolgozatomból: 

Életútja[1]

P. Weissmahr Béla (1929-2005) jezsuita filozófus – ahogy maga mondta élete alkonyán – „mindenütt jól érezte magát”. Ennek súlya különösen változatos, részben hányattatott élete fényében érezhető: külföldre menekülési kísérlet, majd börtön; ugyanakkor számos tanulmányi és tanári pozíció szerte a világon – Szeged, Maastricht, Indonézia, Róma, München, Budapest. Ipari tanuló is volt, s egy ideig novíciusmester, melyre tanítványai mai napig szeretettel emlékeznek.

A budapesti születésű fiatalember 1945-ben életének meghatározó lelki élményét élte át a zugligeti Manrézában; ez megnyitotta számára az utat a kontemplatív imára és az Istennek való önátadásra, konkrét formában a jezsuita rendbe való belépésre.

Teológiai tanulmányai és papszentelése (1958) után dogmatikát tanított, majd római papnövendékek tutora lett, később doktori fokozatot szerzett (1971), s metafizikát, filozófiai istentant tanított több helyen, később már egyetemi tanárként (1985). Közvetlen, nyitott egyéniségének és karizmájának jele, hogy Münchenben megszervezte az ún. „Béla-bandát”, mely az amúgy ilyesmire nehezen rávehető professzorok informális szakmai köreként gyümölcsözően működött.

Novíciusmesteri pályafutása közben – melyre kezdetben alkalmatlannak érezte magát, részben a nagy felelősség miatt – szívbetegség érte (1996), mely után élete végéig leginkább lelki vezetéssel és oktatással foglalkozott. Életének középpontja a napi szentmise és imádság volt, s akik emlékeznek rá, azt mondják, „jó volt vele lenni”…
 

Munkássága

Számszerűen viszonylag kevés művet írt, de annál tartalmasabbakat. Néhány tankönyv írása mellett leginkább német és magyar nyelvű szaklapokban publikált. Fő témái: az egység és különbség, Istennek a „teremtményi erők” általi és közvetlen működése (csodák értelmezése – beleértve Krisztus feltámadását –, fejlődés és evolúció), a megismerés és transzcendentális tapasztalat, a szabadság, valamint a retorzív érvelés. Módszerében következetes és sok tekintetben eredeti. A filozófia legfontosabb kérdésének a metafizikai kérdést tartja, a valóság mibenlétét, melyhez az ellentétpárok egymást ki nem záró volta, a valóság dinamizmusa és cél felé haladása jelentik számára a kulcsot.

A szabadság és az élet értelmének témája [tárgyalásához] korábban bevezetett gondolatait, módszereit használja fel ill. alkalmazza [...] Így pl. az Ontológia c. tankönyvében[2] is szereplő retorzív érvelés és performatív ellentmondás, vagy az elkötelezettségen alapuló megismerés a „Bevezetés az ismeretelméletbe” c. tankönyvéből.[3] Mindkét tárgyalt témához kapcsolható még az Ontológiában röviden kifejtett cél-okság[4], melynek kapcsán egyrészt megállapítja a magasabb léttökéletességre való irányulást, másrészt a véletlenre vonatkozóan a valós indeterminizmus mellett foglal állást.

Weissmahr Béla a kortárs magyar filozófia kiemelkedő gondolkodója, akinek életműve bizonyos nemzetközi körökben is ismert, bár egyesek szerint gondolatainak hordereje okán szélesebb körű ismertségre is szert tehetett volna, ha a történelem kedvezőbben alakul. Ő maga mindvégig szerény és közvetlen volt, még azzal együtt is, hogy – ahogy egyik diákjának csendesen megjegyezte – „olyan dolgokra jöttem rá, amikre előttem még senki sem”.

---

[1] Kránitz Mihály (szerk.): Istenkereső tudósok: Magyar teológusportrék a XX. század második feléből, Új Ember, Budapest, 2007., 283-299. oldalak nyomán

[2] Weissmahr Béla: Ontológia, Mérleg-Távlatok, Bécs-Budapest-München, 1995., 29. oldaltól

[3] Weissmahr Béla: Bevezetés az ismeretelméletbe, Teológiai Kiskönyvtár I/2., Róma, 1978.

[4] Weissmahr Béla: Ontológia, Mérleg-Távlatok, Bécs-Budapest-München, 1995., 143. oldaltól

Alfa és Ómega

"'Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)' - mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható." (Jelenések könyve: Jel 1,8)

Kép innen

Kép innen

Alfa és ómega. Mínusz végtelen és plusz végtelen. Valójában tekinthetők egynek. Hogyan is? Ha veszem a számegyenest, elképzelhetem úgy is, hogy egy végtelen nagy körről van szó, melyen egyik és másik irányban ugyanoda juthatok.[1] A Biblia szerint csak egy eredeti Végtelen van. Közelíthetem innen vagy onnan, csakúgy mint bármely végest - felülről vagy alulról.

Ez a Végtelen jó. A rossz máshonnan érkezik: az ennek való ellentmondásból, az ettől való elfordulástól; abból, hogy megbontja ezt az egységet és maga akar pólus lenni. De ő nem egyenrangú vele. Ez nem a jin és a jang világa. Milyen szerencse...

Kép innen

De itt nem ér véget az örömhír. A Végtelen közel jön hozzánk. Magához képest végtelenül kicsivé teszi magát, hogy végesként mutatkozhasson. Hogy a lehető legközelebb legyen hozzánk, osztozzon sorsunkban, velünk legyen, kommunikáljon úgy, hogy közben kommunióban (közösségben, együttlétben) van velünk.

"S az Ige testté lett, és közöttünk élt. [...] Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva." (János-evangélium: Jn 1,14.16)

A Szó, az Ige Testté lesz. Őt hívjuk Jézus Krisztusnak. Új korszak, új viszony indul: Új Szövetség. Isten igazi nagysága és jósága leereszkedésében rejlik. S az ember igazi nagyságát ez adja... Ezt ünnepeljük karácsonykor, nem kevesebbet.


---
[1] Ez hit, döntés kérdése. Ha matematikát művelek, alapvetően háromféleképpen dönthetek a keretekről, mindhárom rendszer működik és önmagában konzisztens: 1. nem vezetem be a végtelent (köznapilag általában ezt szoktuk csinálni), 2. a számegyenes végtelen távoli elejére és végére egy-egy végtelen (+ és -) ideális elemet helyezek (ez lenne a duális világ, a jó és rossz örök harca), 3. egy végtelent vezetek be, előjel nélkül [ezt kell választanunk akkor is, amikor a valós számok egyenesét az imaginárius számokkal bővítve számsíkot kapunk: ilyenkor ha a számsíkot gömbre vetítjük, mely azt a 0 pontban érinti, a gömbfelületen helyezkednek el a számok, s a gömb 0-val átellenes pontja, pólusa lesz a végtelen; ld. Riemann-gömb].

Világ-értelem - Teremtő Szó

"In the beginning was the Word, and the Word was with God, and the Word was God. [...] All things were made by him; and without him was not any thing made that was made. In him was life; and the life was the light of men." (John 1,1)

(a János-evangélium kezdete, magyarul itt)

Kép innen

Világ-értelem, világ-energia... Valami ráérzés, valami amit megsejtünk már önmagában a létből is. Amit ősidők óta mindenki valamiféleképp gondol, leír, próbál kutatni... A végső alap. Ami mindent átjár és mindennek az eredete.

János evangéliuma ezt Istennek, sőt Szónak írja. Olyan szónak, amely dinamikus. Magyarra Igének szoktuk fordítani, ami mint szófaj cselekvést, történést, létezést szokott kifejezni. Igen, a világ-energia aktív, nem egy nyugalmi dolog. Nem főnév: nem tárgyiasítható. Nem névmás: nem valami általános hivatkozás valami megfoghatatlanra. Cselekvés és cselekvő. Örök és állandó, de mégis dinamikus. Csak akkor lehet valóban alap, ha "fölötte már nincs semmi". Tehát ha teljesen ki tudnánk ismerni, s főként ha kényünk-kedvünk szerint manipulálhatnánk, mint ahogy azt egyes mágikusok "teszik" (hiszik), akkor nem lehetne az a végső alap, akkor "fölötte is állna valami". Nem szabad alább adnunk a Teljességnél, különben elvétjük a célt.

A Szó teremt. A teremtés, a világ maga is kommunikáció. Nem pusztán üzenetküldés. A kommunió, a közösség, az (együtt)lét értelmében is veendő. Mennyivel másabb, amikor személyesen együtt vagyunk, mint így hogy csak írogatok. Ki mit ért meg belőle... És nem is a megértés a lényeg, hanem a feltárulkozás és befogadás. Teljes valóságban és intenzitással. A kommunikáció sokkal több mint közlés és meghallgatás. A Szó maga teremt. Szavammal építek vagy rombolok. A Teremtő Szó, Isten is ezt teszi. Minden Szónak az ősmintája. Így is éltet, tart életben. Ez a világ-energia. Erőforrás, de nem személytelen erőtér, vagy állandóság. S hogy ez így van, azt emberileg csak megsejteni lehetne. De mivel Szó, közli magát. Akár azon keresztül, hogy én is személy vagyok - képére alkotott. Akár azon keresztül, hogy sugalmazta a fenti írást...

Isten gyógyít, de nem csodadoktor

"Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, a szememre kente s meghagyta: Menj, mosakodj meg a Siloe tavában. Elmentem, megmosdottam és látok." (János-evangélium: Jn 9,11)

Kép innen

Isten gyógyít. Annyira, amennyire kell, akkor és úgy ahogyan kell - ahhoz, hogy képesek legyünk betölteni a küldetésünket. Nem azért, hogy a gondjainkat elvegye. S ha nem gyógyít úgy, akkor talán más a küldetésünk, vagy másra kell irányuljon a figyelmünk. Saját tapasztalatom is; de hozhatnám akár Szt.Ignác példáját is, aki betegágyán ébredt rá az élet lényegére; vagy azokét, akiket Jézus Krisztus földi életében meggyógyított - ott mindig több történt... Kell olykor a fájdalom a lelki továbblépéshez, hogy eljussunk oda, ahol lennünk kell, s ahol igazi önmagunkká válhatunk; de ahová másképp nem lehet. Ezt nehéz megérteni, s igazán csak a túlvilági élet dimenziójában lehet. S az, hogy ilyen módon mi a "szerencsés" betegség vagy fájdalom, csak utólag derül ki. És nélkülem, tudatos döntésem, irányultságom nélkül nem is lesz soha az. Igent kell mondanunk Istenre, hogy felfedezzük az ő tervét.

Közvélemény-kutatás

"Rossz közérzet, zaklatott idegállapot nem akadály. Olvashatjuk őket ülve és állva, szélben és esőben vagy túlzsúfolt autóbuszon közlekedve. A legtöbbje járkálás közben is élvezhető!" (Örkény István: Használati utasítás)

Kép innen

Egyik kedvenc Egypercesemet osztom meg ma. Te ma mire lennél kíváncsi és ebből milyen következtetést vonnál le...?
Szöveg innen: http://mek.niif.hu/06300/06345/06345.htm

ÖRKÉNY ISTVÁN:

KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS

Nálunk is megalakult s már meg is kezdte működését az első hazai közvélemény-kutató intézet.

Kérjük a lakosság megértő támogatását.

Mutatóba közöljük első vizsgálatunkat, melyet annak a kérdésnek szentelünk, hogy miképpen vélekednek az emberek hazánk múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Az eredmény megbízhatósága érdekében 2975 különböző rendű, rangú, munkakörű és felekezetű személynek az alábbi kérdőívet küldtük ki:

1. VÉLEMÉNYE A JELENLEGI RENDSZERRŐL

a) Jó.

b) Rossz.

c) Se jó, se rossz, de azért egy kicsikét jobb is lehetne.

d) Bécsbe vágyik.

2. ÉRZI-E A 20. SZÁZAD EMBERÉNEK MAGÁNYOSSÁGÁT

a) Egészen magányos.

b) Majdnem egészen magányos.

c) Úgyszólván egészen magányos.

d) Néha beszélget a házfelügyelővel.

3. KULTURÁLIS IGÉNYEI

a) Moziba, meccsre, kocsmába jár.

b) Néha kinéz az ablakon.

c) Még az ablakon se néz ki.

d) Helyteleníti Mao Ce-Tung nézeteit.

4. MILYEN A FILOZÓFIAI KÉPZETTSÉGE?

a) Marxista.

b) Antimarxista.

c) Csak Rejtő Jenőt olvas.

d) Alkoholista.

EREDMÉNY

1. Az elmúlt húsz évben minden a lehető legjobb volt.

2. Most is jó minden, csak a 19-es busz közlekedik ritkán.

3. A jövő még jobb lesz, föltéve, hogy a 19-es busz járatait sűrítik.

(Megjegyzés: sűrítik.)

A mi keretünk

„Mily gyönyörűség íme lásd, amikor az atyafiak együtt muzsikálnak! Ott van az áldás hiszed-é?“  (ének a 133. zsoltár nyomán)

Fotó Koronkai Zoltántól

"Pest hegyén, padlásközösségben": Simó Áron cikke a Montserrat közösségről itt olvasható, a Barátainknak téli számának 6. oldalán.

4 éves a városi Mária út

"Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve." (Lukács evangéliuma: Lk 1,48-49)

Egészen pontosan 4 éve, hogy a Mária út belépett Budapest belterületére: átadtuk a zarándokoknak az első kitáblázott városi szakaszt. Ez a pár utcasarkos szakasz lett a városi gyalogosút-kijelölés mintája Magyarországon. Hálával gondolok mindenkire, akinek része volt benne.

Az akkori cikk itt olvasható (képek innen).

Milyen szép, hogy épp most szentelik püspökké Snell György atyát.

Ugyanakkor a zarándokút-szakasz mindmáig vár a bővülésre a Budai Vár - Városmajor és a Városliget felé. Az egész térségben már csak ezek kijelölése hiányzik. A tervek készen állnak hozzá...

"Különben mindenki éljen úgy, ahogy az Úr adta neki, s ahogy az Isten hívta" (Szt. Pál apostolnak a korintusiakhoz írt 1. leveléből: 1Kor 7,17)

Kép innen

A magyarországi jezsuiták - céljaik és küldetésük itt: www.jezsuita.hu.

Az igazi Mikulás

"Mosoly ül Szent Miklós arcán, merre ő megy hull a hó,
röpíti szél-szánkó.
Nálunk hagyja a szívét, reánk szórja örömét,
nekünk adja jókedvét." (Mikulás-ének)

Kép innen

A Mikulás "eredetijéről", Szt.Miklós püspökről röviden az Imaórák Liturgiája így ír:

Kép innen

"A mai Törökország területén a lyciai Myra püspöke volt és a IV. század közepe táján halt meg. Tisztelete főképpen a X. századtól kezdve terjedt el az egész Egyházban."

Szent Miklós püspökről bővebben Diós István: Szentek Élete című könyvében olvashatunk.
Egy rövid leírás és további képek még pl. a Szeretetláng blogon: itt.

Áldott, szép ünnepnapot mindenkinek!

Kell egy keret

"Amikor elkészült a fal, őrőket (valamint énekeseket és levitákat) állítottam a kapukhoz." (Nehemiás könyve: Neh 7,1)

Kép innen

A puzzle darabok nem akarnak összeállni. Érződik valami, de csak töredékek...

A kép kirakásához szükséges a keret. Azt rakjuk ki először.
Amíg nincs keret, mindent csak őrizgetünk. Hátha jó lesz még valamire, valahova. Aztán előbb-utóbb elborít a meddő...

Ha megvan a biztos keret, szinte minden könnyebben a helyére kerül. S ami nem ebbe a keretbe való, azt nyugodt szívvel el lehet ajándékozni, vagy ha nem kell senkinek, ki lehet dobni.

A keret nem arra való, hogy bezárkózzunk. Kellenek a kapuk, mások és a külvilág felé - de kellenek hozzá őrök is.

A hivatástisztázás erről is szól... Mi a te életed kerete? Ki tudod-e rakni benne a képet, amit életeddel üzenni akarsz a világnak...? Mely darabok feleslegesek? Melyektől nem szabad vagy nem lehet semmiképp sem megválnod? Milyen keretre vágysz...? Milyen fontos kapukat zártál be, akár észrevétlenül? Hogyan lehetne őket kinyitni...?

Az utolsó busz

 "Ideje [van] a keresésnek és ideje az elveszítésnek; 
ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak."

(Prédikátor könyve: Préd 3,6)

Kép innen

Ennek is vége egyszer. Milyen szép, hogy jelen tudok lenni benne. Nem elenyészik a feledésbe, hanem megélem, hogy igen, most még ez, itt, utoljára. Nincs már holnap. A kifüggesztett menetrend már nem is mutatja, azt már lecserélték. Szinte ajándék. Most már nem az a normális, hogy van. Most már ez a kivétel. Elbúcsúzom a megszokottól, arra hív hogy ne ragaszkodjam, bátorságot ad hogy továbblépjek.

Rajtam kívül az egyetlen utas leszáll ott, ahonnan már holnap a busz sem fog tovább menni. Teljesen indokolt, hogy így legyen - csak én utazom rajta. Ha nem lennék itt, üresen járná a kört.

Én is leszállok. A busz üresen megy tovább... Az utolsó. Én elköltözöm. Senkinek nem fog hiányozni.

(2014. szeptemberéből)

Határátmenet

 "Dicsérjétek az Urat szentélyében, 

dicsérjétek a hatalmas égboltozaton!

Dicsérjétek hatalmas tetteiért, 

dicsérjétek, mert nagysága végtelen." (149. zsoltár)

Kép innen

A véges képes a végtelenről beszélni. Képes leírni, képes felfedezni, nem belemenni abba a végtelen ciklusba, mely mindig a határtalan felé tör egyre csak tovább és nem veszi észre, hogy bármennyit is halad előre, sosem fogja elérni azt, ami felé tart. Az ember számára megadatott, hogy felül tudjon emelkedni.

Ez nem logikai dedukció (formális következtetés) és azt hiszem, önmagában véve nem is indukció (általánosítás). Ezek a logikai módszerek, gondolkozások ha mechanikusan működnek, végtelen ciklusba, azaz soha véget nem érő folyamatba kerülhetnek. Kell valami magasabb szintű reflexió ahhoz, hogy belássuk, de legalábbis megérezzük, hogy ez a működés soha be nem teljesülő, mindig továbbpörgő öröklétre van kárhoztatva.

Ez a belátás a határátmenet. Amikor kilépek, felülemelkedem és megsejtem a végtelent.

Ha tudatosítom vágyamat, mely örökké szomjas és sosem tud betöltődni, képes vagyok a végtelent megsejteni, kilépni mohó köreimből és rájönni arra, hogy semmi evilági nem tud betölteni. Mint amikor a programozó észerveszi, hogy futó algoritmusa végtelen ciklusba jutott és megnyomja a leállítást, s konstatája, hogy az eredmény csak végtelen lehet. Mely, noha valamelyest, legalábbis jelképesen megjeleníthető (reprezentálható), a végtelen a maga teljes valóságában kívül esik a programot futtató számítógép világán.

Ez a határátmenet lehet az Istenről való gondolkozásnak is az egyik alapja.

S talán a pokolnak, az örök kárhozatnak is valami olyasmihez lehet köze, hogy nem akarom, nem tudom észrevenni vagy tudomásul venni, hogy a mohó mindig "még egyet" akarása közben elvétem az igazán lényegeset, magát a Végtelent, amelyben - már más értelemben - az örök béke vár...

Útépítés

 "Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!" (Máté-evangélium: Mt 3,3)

Kép innen

A pusztába kiáltó hangja. Egyengessétek az Úr ösvényeit. A szeretethez vezető utakat. A jósághoz, szépséghez, igazsághoz vezető utakat.

Minden útépítés fáradsággal, áldozattal jár. De ebben is megmutatkozik értéke. Mi sokszor nem értékeljük eléggé útjainkat. Ha belegondolnánk, mennyi ember fáradságos munkája, izzadtsága, sorsa van abban, amit nap mint nap használunk. S mi mindent láttak ezek az utak a történelem viharaiban.

Talán bele sem gondolunk, amikor arra vonatozunk, hogy pl. a semmeringi vasútvonal építése a maga tucatnyi alagútjával és több mint száz hídjával, mérnöki bravúrjaival, a zord körülmények között hány emberáldozatot követelt. A tervezéskor egyesek nem akarták elhinni, hogy ez megvalósítható, volt aki egyenesen kinevette a mérnök-matenatikus Carl von Ghega-t. Ma a világörökség része, és hány embernek könnyíti meg az életet nap mint nap a korábban szinte lehetetlennek tűnt vállalkozás, hogy a vonat fel tud menni a hegyre. 

Sima út a zord, meredek bérceken át. Sokszor nem megy direktben, s kellenek a ravasz kacskaringók, az új ötletek.

Többnyire csak arra tudunk menni, amerre út van. Egymás felé is akkor tudunk közeledni szeretettel, ha tudatosan építjük, ápoljuk, fenntartjuk a lelki utakat. Isten sem tud belépni. A Mindenható, aki társ-teremtőként fogadott minket, szabad akaratunkkal, Ő sem jön hozzánk másként. Nekünk kell készítenünk számára az utat hozzánk. Sokszor fáradsaggal. Aki már részt vett akárcsak egy kis hegyi ösvény javításában, tudja mivel jár az. A göröngyös kiegyenesítése... Máskor viszont - s sokszor így van - elég ha elkezdünk járni valamerre, s ha követőink akadnak, gyalogúttá tapossák ki a nyomot.

Keresztelő Szt. János is utat épített. S felhív mindnyájunkat, hogy a portánk előtt, felé, a ránk eső részt tegyük meg. Jártam úgy, hogy a megyehatárnál elfogyott az útburkolat. Nem baj, tegyük meg ami a mi részünk, azzal is előbbre vagyunk, s talán inspiráljuk a másikat, a szomszédot. Szeressünk mi előbb. Bocsássunk meg mi előbb. S akkor talán a másik is elkezdi egyengetni az ő útját, részét - felénk és Isten felé. Nem megy áldozat nélkül. Az igazság sokszor keserves. Van, hogy a fejünkbe kerül - mint a Keresztelő Jánosnak. Egy utat építeni egyben mindig rombolással is jár. Ami az útba esik, el kell pusztítani, a nagyobb jó érdekeben. S a másik oldalt ez nyilván bántja, felháborítja. Hány és hány vita szokott lenni amikor egy új terv van születőben. A mi lelkünkben is felhördülnek az ördögi hangok, hogy visszahúzzanak, eltántorítsanak.

Az Isten hídépítő vas-keze
Kifeszült a mélységek fölé,
Hogy összekössek messze partokat.
S hogy érezzem: a lelkek serege
Egymást keresve rajtam áthalad.
Hogy fogva tartsam őket, mint igézet,
S ne lássák a pokol torkát alattam,
Míg egymás mennyország-szemébe néznek.
Így esnek rajtam át találkozások,
Testvériségek, barátságok, nászok.
S a Hídépítő tudja csak, meg én:
Alattam milyen mély az ördög-árok. [...]"

(Reményik Sándor)

A közénk jött isteni Jézus Krisztus, akinek a születését karácsonykor ünnepeljük, tudta csak mekkora a mélység, amit úgy kellett áthidalnia, ahogy tette... Hogy emberként megszületett. S majd a kereszttel, mely masszív viaduktnak bizonyult a végtelen szeretet és örök isteni boldogságunk felé.

Jézus megépítette az ő részét, a főutat. Keresztelő Jánosnak az életébe került az igazság útját építenie, arra buzdítania. Talán nekünk sem mindig könnyű. De nekünk már összehasonlíthatatlanul kevesebb dolgunk van a bekötéssel, rákapcsolódással. S példát, erőt véve a nagy útépítő elődeinktől, a vasútépítőktől, a szentektől, mi is képesek lehetünk a magunk útját, ha kell viaduktját megépíteni másokhoz, Isten felé, hogy azon mi magunk is és sokan mások az igazi szeretet és boldogság felé, végső soron Isten és a boldog öröklét fele tudjunk, tudjanak közlekedni...