Karácsonyi megérkezés

"Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. " [...] "Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal." [...]  "Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre." [...] "Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt." [...] "Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek..." (János-evangélium: Jn 1,9.14.18.12a)

Karácsonyi ikon - kép innen

Adventi utunk végén itt a karácsony. Mi tudtuk, meddig fog tartani és mikor érünk el ide. Isten érkezésével kapcsolatban azonban nem tudjuk sem a módot, "sem a napot, sem az órát". Lehet, hogy ez a karácsony alkalom arra, hogy Isten belépjen az életünkbe. Lehet, hogy nekem személyesen még várnom kell rá, hogy valóban be tudjam fogadni. De ő jön. Minden ünnep egy lehetőség. Arra, hogy megnyíljunk a titokra, amit jelez, amit magában foglal. Arra, hogy ha "csendesen és váratlanul átölel az Isten" - ahogy József Attila írja -, fel legyek készülve, lehessek rá figyelmes. Így tehát nem az számít leginkább, hogy érzem-e most Isten jelenlétét - ha igen, az jó, hálát adhatok érte, de ne várjam el -, hanem hogy tudatosítsam az ünnep üzenetét, próbáljak elidőzni benne és arra figyelni, hogy az én életemhez tudom-e kapcsolni. Mert mindnyájunkhoz megérkezett már Jézus, de lehet hogy "korlátozva vagyunk látásunkban". S mindig tud újra megérkezni, egyre mélyebben, egyre világosabban és bensőségesebben. Efelé a kinyílás felé tehetünk ma is egy lépést.

Karácsony nagy lépés, de önmagában talán nem a legfontosabb. Hanem mint a nagyobb Út része. A keleti ikonon Jézus koporsóba születik, jelezve, hogy a születésben már benne van a jövendő elmúlás is. Mária és József nem talált befogadást, nyomoruk előre vetíti a Kálváriát. Nem ünneprontás ez. Hanem épp ezáltal válik világossá az ünnep igazi üzenete, a maga teljességében. Nem attól lesz szép a karácsony, ha a szőnyeg alá söpörjük a sötétségeket, árnyékokat, konfliktusokat - hanem ha mindezek jelenlétében, ezeket egymás és Isten szerető figyelmébe tudjuk adni, hogy megnemesedjenek. Hogy minden nehézség, sötétség közepette és ellenére mégis köztünk van a Szeretet és ez felül tud múlni mindent.

"A karácsonyi ikon is olyan, mint minden keleti ikon: teológia. Az ember legmélyét szeretné megérinteni és magával ragadni. Nem az ember felszínét akarja megmelengetni, hanem a legmélyét. A karácsony ünneplése ma mintha túl szirupos lenne: sok az érzelem. A karácsonytól sok érzelmet várunk el, s akkor tartjuk jónak a karácsonyt, ha a bejgli és fenyőillat, a családi és templomi programok sok-sok jó, meleg érzelmekkel töltöttek el; s rossz a karácsony, még öngyilkosságra is kísértő, ha mindez nem sikerült. Az esztétika és az érzelmek fontosak, de céljuk, hogy önmagukon túlra mutassanak, arra a Szépre, ami egyben Jó és Igaz." [...] "Az ikon az ábrázolhatatlant próbálja meg ábrázolni. Teológiai akar lenni. A teológia célja sem az, hogy megértsük Istent. A leírt, rögzített dogmák, hittételek nem egyszerűen megfogalmazzák a hit igazságát, hanem annyira el is rejtik. Attól még kevésbé értjük a misztériumot, pl. „Isten Fia emberré lett”, hogy azt szavakkal leírjuk, vagy ecsettel megfestjük. A körülírt-lefestett misztérium továbbra is misztérium marad. Valamit feltár, valamit örökre misztériumnak rögzít. A dogmák legalább annyira dolgoznak a negatív teológiának is: valamit rögzítenek, valamit örökre ragyogó misztériumnak állítanak. A karácsony ikonja nem egyszerűen feltárni akar, nem egyszerűen az értelem és az érzelmek, a megragadhatóság számára valamit feltárni akar – hanem a misztériumot ragyogó mivoltában is elénk akarja tárni. Egy életen át forgathatjuk szívünkben, akkor is a végső szó a leborulásé. Az ikon célja sohasem az, hogy vizuálisan pontosan, fényképszerűen ábrázoljon, hanem elindítson egy mély gondolkodást, ami imádáshoz és igaz élethez vezet." (Papp Miklós: A karácsonyi ikon etikája, innen)

Ezt a titkot, misztériumot mindnyájan hordozzuk magunkban. Isten emberarcúvá vált, hogy mi istenarcúvá válhassunk. Ez az istenarc fénylik fel karácsonykor. Bennem is, ha hagyom magam.

Reményik Sándor:
Istenarc

Egy istenarc van eltemetve bennem,
Tán lét-előtti létem emlék-képe!
Fölibe ezer réteg tornyosul,
De érzem ezer rétegen alul,
Csak nem tudom, mikép került a mélybe.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
Néha magamban látom, néha másban.
Néha állok, mint fosztott ág, szegényen,
Ha rossz órámban eltűnik egészen
Alter-egóm az örök vándorlásban.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
A rárakódott világ-szenny alatt.
A rámrakódott világ-szenny alól,
Kihűlt csillagok hamuja alól
Akarom kibányászni magamat.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok.

Egy istenarc van eltemetve bennem:
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.
S bár világ-szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.

(szöveg innen), ld. megzenésítve itt)

Dobogókőről jövök hazafelé. Az erdő nagyon szomorú látványt mutat - mindenhol leszakadt ágak, letört gallyak, kidőlt fák. Más lesz az erdő mint volt. Tavasszal elkezd majd újjászületni. Pilisszentkereszt határában egy régi kőkereszten aranyszínű Krisztus-korpusz. Az istenarc valahogy így fénylik fel.

Weissmahr Béla azt mondja, a megismerés, ismeretszerzés sokszor elkötelezettséget igényel. Nem tudok érintetlen, kívülálló "objektív", "értékfüggetlen" lenni. A legtöbb dolog nem ismerhető meg, ha nem lépek be a világába - ez egy interakció. Az istenarcot, mint a régi korok betemetett alapjait csak ásóval, csákánnyal lehet előhozni. De közben magam is alakulok és azt is alakítom amit előhozok ill. amiből előhozom. A vágy ott van a mélyben az igazi, tiszta, végtelen iránt. Bíznom kell a szabadságomban, hogy az is kell hozzá. Ha minden ajtó nyitva marad, egyiken sem megyek be, nem jutok tovább. Hogy döntenem kell és ezáltal magamat is alakítom, késszé teszem. Ha akarom, megszületik bennem Krisztus; ha akarom, kiáshatom az istenarcot.

Karácsony jele ennek, hogy ez történik. Lehet hogy nem azonnal, lehet hogy majd később, amolyan "háborús éjjel", de ha megélem a karácsonyt, lesz mihez horgonyoznom. Azzal felkészíthetem magamat is, s másokat is, hogy a "nem tudjuk sem a napot - sem az órát"-ban majd felismerjem... Mária is ismerte az ószövetségi írásokat, megülte az ünnepeket. Az igazi karácsony viszont hozzá is váratlanul köszöntött be.

Közben, míg ezt írom a buszon, kérik a jegyet és az igazolványt - reflektálnom kell, ki vagyok, hova tartok. Megvan-e hozzá mindaz ami kell - mi az én jegyem Isten előtt...? Van-e? Kell-e? Azt hiszem, kell. De tőle kapjuk. Sőt, ez lehet, hogy Ő maga. A lényeg, hogy el tudjuk, el merjük fogadni. Ezen múlik minden. Ez a feltétele a Megérkezésnek.