Hit és tudomány?

"»Atyáim Istene, irgalom Ura,
aki szavaddal teremtettél mindeneket,
és bölcsességeddel alkottad az embert, hogy uralkodjék a teremtményeken, amelyeket alkottál, hogy igazgassa a földkerekséget szentségben és igazságban, és egyenes lélekkel igazságot tegyen:
add meg nekem a veled együtt trónoló bölcsességet, és ne zárj ki engem gyermekeid közül!" (Bölcsesség könyve: Bölcs 9,1-4)

Kép innen

A minap került a kezembe egy tudományos(?) magazin, amely többek közt a Biblia világképét veszi górcső alá: a hatnapos teremtéstörténet, a vízözön, stb. szó szerinti értelmezésével állítja szembe a mai tudomány eredményeit. Régi téma, s katolikus körökben szinte közhelyszámba megy már, de úgy tűnik újra és újra beszélni kell róla, hogy a Szentírás értelmezéséhez más módon kell hozzáállni - a történetek sajátos keletkezési körülményeinek, az egész műben betöltött szerepüknek, irodalmi műfajuknak és a hit, az istenkép szempontjából releváns vonatkozásoknak a figyelembe vételével (erről persze sokat lehetne írni - és érdemes olvasni...).

Ilyen módon a keresztény hitet szembeállítani a természettudományokkal "balgaság". Nem szabad, hogy ez bárkit is eltántorítson attól, hogy ismerkedjen a keresztény hitvilággal és közeledjen Istenhez. Megnehezíti a dolgunkat persze, hogy a mai nyugati közgondolkozásban túlságosan előtérbe került a racionalitás; és az absztrakció, és az archaikus, népi, képi gondolkozás háttérbe szorult. Pedig a képek, a történetek olyan lényegekről beszélnek, amit absztrakcióval, tudományos nyelvezettel igen nehéz lenne megközelíteni. Nem szabad lebecsülnünk ezt a gondolkozást - teljesen új világ nyílhat meg számunkra, ráadásul igen közvetlenül, személyesen és életünk egészét megszólítva, ha beengedjük magunkat az ilyen történetek, képek világába, ha engedjük hogy "magával ragadjon minket a titok"...

Persze mindezzel meg kellett küzdeni az elmúlt évszázadok során. De szerencsések lehetünk, hogy a mai korban élünk - egyrészt mert a tudomány nagyon sok újat hozott a világról és a Szentírás kutatásában is az elmúlt két évszázadban, másrészt a II. Vatikáni Zsinat világosan és egyértelműen, a mai kor számára újrafogalmazta a Katolikus Egyház hitét és mibenlétét, köztük viszonyát az írásokhoz és a tudományhoz, amely teljes mértékben világossá tette az összhangot e tekintetben. S bár a teológia és a természettudomány hatásköreinek szétválasztása egyértelmű, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne a kettő közt kapcsolat.

A téma kapcsán az alábbi fontos és érdekes írást tudom jó szívvel mindenki figyelmébe ajánlani:
Hitről és tudományról ld. Székely László cikkét.
Két részlet belőle:

"Hawking így számol be egy 1981-es vatikáni tudományos konferencia után tartott fogadásról: "Örültem, hogy a pápa nem tudta, hogy miről tartottam előadást éppen ezen a konferencián - arról a lehetőségről, hogy a téridő véges ugyan, de határtalan, akkor pedig nincs kezdete és a teremtés pillanata sem létezhetett." [10]

Hawkinggel szemben nem csupán Szent Ágostonra hivatkozhatunk - aki kifejti, hogy a teremtés aktusa magának az időnek a teremtését is magában foglalja -, hanem korunk neves teológusára, Swinburne-re is, aki amellett érvel, hogy a természeti világ időbeni véges vagy végtelen volta nem hitbéli kérdés: Isten tökéletessége és mindenhatósága mind az időben végtelen, mind pedig az időben véges világegyetemmel összeegyeztethető, hiszen mint téren és időn kívüli mindenható lény, akár végtelen idejű világegyetem teremtésére is képes volt. [11]

Ha a természettudomány nem illetékes a hitbéli kérdésekben, vajon jelenthet-e egyáltalában valamit a hit számára? A válasz: igen. A keresztény hit nemcsak a transzcendens, "láthatatlan" világról, hanem erről a tér- és időbeli, teremtett világról - s ennek részeként a természetről - is szól. "

[...]

"A természettudomány által feltárt rend nem csupán valamiféle hideg, közömbös harmónia, hanem kapcsolatban van az emberrel. A természettudomány olyannak mutatja a természetet, amely képes volt létrehozni egy hosszú evolúciós folyamatban az embert, s ha a természettudománynak jellegénél fogva hallgatnia kell is mindenfajta célirányosságról, az evolúció természettudományos képe semmiképpen sincs ellentében avval a metafizikai értelmezéssel, amely az evolúciót a véletleneken keresztül érvényesülő s az ember kifejlődésére irányuló célirányos folyamatnak tekinti. Hasonlóképpen, a modern természettudomány szerint a természet egymásra épülő szintek hierarchiájába rendeződik, s e hierarchia csúcsán az ember áll.

A fentieket úgy összegezhetjük, hogy ha a természettudomány nem bizonyíthatja is logikai vagy tudományos értelemben a hit igazságait - vagy ezen igazságok egy részét -, evidenciákkal szolgálhat a hit melletti érvelés számára."