Útépítés

 "Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!" (Máté-evangélium: Mt 3,3)

Kép innen

A pusztába kiáltó hangja. Egyengessétek az Úr ösvényeit. A szeretethez vezető utakat. A jósághoz, szépséghez, igazsághoz vezető utakat.

Minden útépítés fáradsággal, áldozattal jár. De ebben is megmutatkozik értéke. Mi sokszor nem értékeljük eléggé útjainkat. Ha belegondolnánk, mennyi ember fáradságos munkája, izzadtsága, sorsa van abban, amit nap mint nap használunk. S mi mindent láttak ezek az utak a történelem viharaiban.

Talán bele sem gondolunk, amikor arra vonatozunk, hogy pl. a semmeringi vasútvonal építése a maga tucatnyi alagútjával és több mint száz hídjával, mérnöki bravúrjaival, a zord körülmények között hány emberáldozatot követelt. A tervezéskor egyesek nem akarták elhinni, hogy ez megvalósítható, volt aki egyenesen kinevette a mérnök-matenatikus Carl von Ghega-t. Ma a világörökség része, és hány embernek könnyíti meg az életet nap mint nap a korábban szinte lehetetlennek tűnt vállalkozás, hogy a vonat fel tud menni a hegyre. 

Sima út a zord, meredek bérceken át. Sokszor nem megy direktben, s kellenek a ravasz kacskaringók, az új ötletek.

Többnyire csak arra tudunk menni, amerre út van. Egymás felé is akkor tudunk közeledni szeretettel, ha tudatosan építjük, ápoljuk, fenntartjuk a lelki utakat. Isten sem tud belépni. A Mindenható, aki társ-teremtőként fogadott minket, szabad akaratunkkal, Ő sem jön hozzánk másként. Nekünk kell készítenünk számára az utat hozzánk. Sokszor fáradsaggal. Aki már részt vett akárcsak egy kis hegyi ösvény javításában, tudja mivel jár az. A göröngyös kiegyenesítése... Máskor viszont - s sokszor így van - elég ha elkezdünk járni valamerre, s ha követőink akadnak, gyalogúttá tapossák ki a nyomot.

Keresztelő Szt. János is utat épített. S felhív mindnyájunkat, hogy a portánk előtt, felé, a ránk eső részt tegyük meg. Jártam úgy, hogy a megyehatárnál elfogyott az útburkolat. Nem baj, tegyük meg ami a mi részünk, azzal is előbbre vagyunk, s talán inspiráljuk a másikat, a szomszédot. Szeressünk mi előbb. Bocsássunk meg mi előbb. S akkor talán a másik is elkezdi egyengetni az ő útját, részét - felénk és Isten felé. Nem megy áldozat nélkül. Az igazság sokszor keserves. Van, hogy a fejünkbe kerül - mint a Keresztelő Jánosnak. Egy utat építeni egyben mindig rombolással is jár. Ami az útba esik, el kell pusztítani, a nagyobb jó érdekeben. S a másik oldalt ez nyilván bántja, felháborítja. Hány és hány vita szokott lenni amikor egy új terv van születőben. A mi lelkünkben is felhördülnek az ördögi hangok, hogy visszahúzzanak, eltántorítsanak.

Az Isten hídépítő vas-keze
Kifeszült a mélységek fölé,
Hogy összekössek messze partokat.
S hogy érezzem: a lelkek serege
Egymást keresve rajtam áthalad.
Hogy fogva tartsam őket, mint igézet,
S ne lássák a pokol torkát alattam,
Míg egymás mennyország-szemébe néznek.
Így esnek rajtam át találkozások,
Testvériségek, barátságok, nászok.
S a Hídépítő tudja csak, meg én:
Alattam milyen mély az ördög-árok. [...]"

(Reményik Sándor)

A közénk jött isteni Jézus Krisztus, akinek a születését karácsonykor ünnepeljük, tudta csak mekkora a mélység, amit úgy kellett áthidalnia, ahogy tette... Hogy emberként megszületett. S majd a kereszttel, mely masszív viaduktnak bizonyult a végtelen szeretet és örök isteni boldogságunk felé.

Jézus megépítette az ő részét, a főutat. Keresztelő Jánosnak az életébe került az igazság útját építenie, arra buzdítania. Talán nekünk sem mindig könnyű. De nekünk már összehasonlíthatatlanul kevesebb dolgunk van a bekötéssel, rákapcsolódással. S példát, erőt véve a nagy útépítő elődeinktől, a vasútépítőktől, a szentektől, mi is képesek lehetünk a magunk útját, ha kell viaduktját megépíteni másokhoz, Isten felé, hogy azon mi magunk is és sokan mások az igazi szeretet és boldogság felé, végső soron Isten és a boldog öröklét fele tudjunk, tudjanak közlekedni...